Hunyorral minősített ökoturisztikai szolgáltatók

A Dél-Dunántúli Ökoturisztikai Klaszter sikeresen kezdte meg az országosan egyedülálló ökoturisztikai minősítési rendszert bevezetését. A címet elnyert elismert szolgáltatók hamarosan átvehetik a minősítést jelző, a házak falára kihelyezhető egy, kettő, vagy három hunyoros minősítő táblát.

logo_oko

Eredetileg 20 minősítés elvégzését tűzték ki célként, de már most 26 szolgáltatás minősítésénél tartanak, és a jelentkezők száma folyamatosan nő. A minősítést végzők képzésen vettek részt, a rendszert magát pedig a tagság közösen dolgozta ki. A minősítési rendszer fejlesztése során szakemberek segítségével a világszerte már működő rendszerek megismerésére és elemzésére került először sor, majd ezek hasznos és progresszív elemeinek ismeretében került kialakításra a hazai viszonyok között is alkalmazható rendszer. A minősítéseket a „legzöldebb klaszter-tagok” közül a gyűrűfűi Fridrich Ágnes (Veronika Erdei Iskola), a hosszúhetényi Vass Adrienn, aki jelenleg a Kövestetői Vendégházat vezeti, valamint dr. Németh Ibolya környezeti nevelő, a cserkúti Biobia Porta Pajta Szálló tulajdonosa végezte el.

– A minősítési rendszer a turisztikai szolgáltatókat sorolja be attól függően, hogy mennyire ökotudatosak, és tevékenységüket mennyire környezettudatosan, a fenntartható fejlődés elveit szem előtt tartva végzik – mondja dr. Németh Ibolya. A minősítés során a komplexitásra, valamint arra törekedtünk, hogy feltérképezzük, hogy a fellelhető természeti, kulturális és épített ritkaságokat mennyire használják ki a szolgáltatók. Az is szempont, hogy a vendégek szemléletformálása milyen mértékben történik meg, mennyire hívják fel a figyelmet a környezettudatosságra.

A minősítés során többek között megnézték, hogy az adott helyen mennyire használják fel a helyi termékeket a vendéglátásban, a dekorációk mennyire természetbarát anyagokból készültek, és azt is, hogy mivel rendezték be az épületeket. Fontos szempont volt az is, hogy milyen a helyi közösséggel a kapcsolatuk, szerveznek-e rendezvényeket. Mindemellett azt is nézték, hogy a hulladékgazdálkodásukban mennyire minimalizálják a hulladék mennyiségét. Az elnyerhető legmagasabb minősítési fokozat a három hunyor. Három kategóriában lehet minősíteni az ökoturisztikai szolgáltatókat, szállás, vendéglátás, valamint a szolgáltatások, rendezvények alapján. Egyebek mellett az is minősítési szempont, hogy az egyes rendezvényekre milyen módon érkeznek a vendégek autóval, busszal, vagy pedig kerékpáron, esetleg gyalog. És, ha csak gépjárművel megközelíthető az adott település, a parkolást hogyan oldják meg.

A minősítések során már most, az első körben találtak egy olyan vendéglátóhelyet Somogy megyében – Bőszénfán a szavasfarmon -, ahol csak helyi terméket használnak fel. A kaposvári egyetem vegyszermentes kertjéből származik a zöldség, gyümölcs, amelyből helyben készítenek lekvárt, zöldségkrémeket, valamint szezonális étlap alapján kínálják az ételeket. Az első minősítések során visszaigazolódott az is, hogy Orfűnek és a nyugat-mecseki településeknek meghatározó szerepük van a régió ökoturizmusában. Az ökoturisztikai minősítést elnyert 12 szolgáltató közül 8 az érintett területen tevékenykedik. Az eddig elvégzett minősítések során természetesen volt olyan hely, amelyik a feltételeknek nem felelt meg, de a rendszer fejlesztő jellegű, ezért a minősítési feltételek megismerése egyben jó alapot jelent az adott szolgáltatás környezettudatos fejlesztésére, és ezt követően az újabb minősítésen a sikeres szereplésre.

A minősítési rendszer egyelőre a klaszter tagjaira terjed ki, azonban elképzelhető, hogy a későbbiekben kiterjesztik ezt a lehetőséget más szolgáltatók számára is – nyilatkozta Handó János, az ökoturisztikai klaszter elnöke.