Orfűn jártak a Dél-Dunántúl turisztikai szakemberei

 Orfű már a sokadik állomása annak a Study Tour sorozatnak, amelyet a Magyar Turisztikai Ügynökség Dél-Dunántúli Regionális Marketing Igazgatósága tervezett. Ennek keretében 2016. augusztus 25-én a Dél-Dunántúl turisztikai szakemberei ellátogattak az Orfűi Desztinációba, hogy megismerjék a környéket és annak kínálatát.

A vendégek a study tour során ellátogattak a Malommúzemumhoz és a Vízfő-forráshoz, ahol a Malomkő Alapítvány és a Mecsek Háza munkáját ismerhették meg, majd aKilátóból nézhettek végig a tájon, ahol Füziné Kajdy Zita – Orfű polgármestere mutatta be a település történetét, valamint az itt zajló fejlesztéseket. Ezt követően bemutatkozott a Medvehagyma Ház, majd a Kemencés Udvarban Serényi Róber várta vendégeinket, hogy bemutassa az ott lévő néprajzi kiállítást. Látogatóinkat a Muskátli Étteremben láttuk vendégül, ahol medvehagymás és kemencés ételeket kóstolhattak. Ezt követően bemutatkozott az Aquapark, majd a Compass Vitorlás Napok szervezői varázsoltak felejthetelen perceket vendégeinkenk, amikor kipróbálhatták a modellvitorlázást. Ezt követően az Abaligeti Cseppkőbarlangban tettek látogatást a szakemberek, majd Kovácsszénáján zárták a programot egy helyi termék kóstolóval.

DSCF4463_kicsi

Nekünk Orfű a Riviéra…