XVII. Nemzetközi Bluegrass és Akusztikus Zenei Fesztivál

  1. augusztus 9-11. között rendezi a Magyar Bluegrass Zenei Egyesület (HuBMA) 17 éve hagyományos nemzetközi fesztiválját.
    A fesztiválon a műfaj neves nemzetközi és hazai előadói lépnek színpadra az akusztikus zene jeles képviselői mellett.
    A huszonöt koncertet felvonultató esemény látogatása díjmentes.

A fesztivált szervező Magyar Bluegrass Zenei Egyesület célja, hogy a hazánkban még mindig kevéssé ismert stílust jobban megismertesse és megszerettesse a közönséggel.

Pénteken a pécsi Tarnai Acoustic és az Ireg együttes, a szintén helyi Pannongrass, valamint két angol bluegrass-zenészeket felvonultató csapat, a Hot Fingers és a Montana Blue játszik.
Szombaton hallható többek között a Heartbeats (SK), a Poa Pratensis, a Csillag kórus,  a Hungarikum Együttes és a Smood Akusztik.
Berta Zsolt szépíró, dalszerző az előző évi sikerét követően közkívánatra ismét elfogadta a szervezők meghívását, őt szintén szombaton este hallhatják.

Idén először lépnek színpadra a fesztiválon: a zseniális Garda-Benkő Blues Duó, melynek gitárosa, a Hangszert a kézbe országos sorozatából is jól ismert Benkő Zsolt külön az itteni fellépés miatt vált elektromos gitárról akusztikusra, valamint “országúti balladákkal, privát szívügyekkel” a Mester Csaba és Barátai nevű fővárosi formáció. A rendezvényt a  Fejér megyében klasszikusnak számító PASSZ együttes zárja.

A gyermekműsort szombaton a Dalmesterek produkció biztosítja, a vasárnapi szentmisén pedig a Hungarikum együttes szolgálatára kerül sor a felújított katolikus templomban.

Az idei fesztivál megrendezéséhez hagyományosan Abaliget Önkormányzata, az Osztrák Kulturális Fórum és a Szlovák Intézet nyújt támogatást, ezévi különleges támogatók a Pécsi Premium Lager, a Pécsi Kreatív Nyomda, a Neked csak Dezső! bisztró és a Kékkúti ásványvíz.

A fesztiválprogram a bluegrass.hu oldalon is olvasható.

Facebook-esemény:

https://www.facebook.com/events/1221381801367970/

Program

  1. augusztus 9., péntek

17:00    Ireg
17:40    Nyolcpluszhat Duó
18:10    Hot Fingers (UK)
18:45    Montana Blue (UK)
19:20    Half Page
20:10    Tarnai Acoustic
21:00    Pannongrass

augusztus 10., szombat
13:30    Dalmesterek – gyerekműsor
14:20    György Benedek
14:30    Seamróg
15:10    Csillag kórus
16:00    Miskolci Bluegrass Band Family
16:50    Nojata
17:30    Smood Akusztik
18:20    Hungarikum Együttes
19:10    Poa Pratensis
20:00    Berta Zsolt
21:00    Heartbeats (SK)

  1. augusztus 11., vasárnap

11:00    Hungarikum Együttes templomi szolgálata
14:00    Még egy kört! Gipsy Jazz Trió ft. Renáta
14:40    Gyánó Huba
15:20    Blue Danube Bluegrass Band
16:00    ifj. Vitányi Iván
16:50    Önként és Dalolva Társulat
17:40    Kentucky Harmony
18:30    Garda-Benkő Blues Duó
19:10    Mester Csaba és barátai
20:00    Passz együttes