Hétfájdalmú Szent Szűz – kápolna, Mecseknádasd

A helyi lakosok által csak kálvária dombként nevezett helyen áll a Hétfájdalmú Szent Szűz kápolna és a hozzá tartozó, a domboldalon elterülő Kálvária, ami három feszületből, egy Mária szoborból és 14 stációból áll.

Magát a Kálváriát 1798-ban emeltették a község lakosai saját költségen, melyhez Szepessy Ignác püspök támogatásával épült fel 1811-ben a kápolna. A Kálvária 14 építményből áll, melyek a kápolna két oldalán szimmetrikusan vezetnek végig a domboldalon, és Krisztus szenvedéstörténetét beszélik el Pilátus Ítéletszékétől a Golgotáig. A stációk kőből épültek, melyek fehérre vannak festve, tetejük cseréppel fedett és vaskereszt díszíti. A benne található képek eredetileg bádogból készültek, de 1995-ben rézlapokból kialakított domborművekre váltották le őket, melyek 2006-ban kerültek felújításra.

A kápolna előtt áll a három egységből álló, a keresztre feszítést ábrázoló szoborcsoport. A Krisztust ábrázoló feszületet 1815-ben Koloman Bernhardt készíttette, a másik két keresztábrázolás adományokból lett finanszírozva. Mindhárom szobrot helyi faragó művészek készítették homokkőből, és színesre vannak festve. A szobor együttes alatt található még egy életnagyságú Mária Ábrázolás 1874-ből, mely szintén homokkőből készült.

Forrás: mecseknadasd.hu