A dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekei látogatnak Orfűre

„Jó dolog jónak lenni és szolidaritást vállalni másokkal, jó dolog egy kenyeret ketté törni és szeretettel megosztani azokkal, akiknek nincs.” /Böjte Csaba/

2018. augusztus 6-án, hétfőn a dévai Szent Ferenc Alapítvány kovásznai Boldog Apor Vilmos Gyermekvédelmi Központjának és esztelneki Szent Rita Napközi Otthonának gyermekei (6-14 év közötti fiúk és lányok) látogatnak el Orfűre egy egynapos kirándulás keretében. A gyerekek a Balatonon nyaralnak egy hétig, mialatt Pécs érintésével ellátogatnak Orfűre is.

A gyerekek elsőként városnézésen vesznek részt a Pécsett, majd útközben tízórait kapnak két pécsi cég támogatásának köszönhetően. Orfűn az önkormányzat és munkatársainak segítségével megebédelnek, majd néhány magánszemély uzsonnát készít a számukra.

A hozzánk érkező nehéz sorsú gyermekek minden ajándéknak, adománynak nagyon örülnek és köszönettel veszik, ha Önök bármely aprósággal örömet szeretnének szerezni nekik!

Amennyiben Önök is szeretnék adományukat eljuttatni a gyerekeknek, az Orfűi Önkormányzat épületének előterében (7677 Orfű, Széchenyi tér 1.) kihelyezett adománydobozokban elhelyezhetik azokat, ahová 2018. augusztus 6-ig várjuk felajánlásaikat. Amennyiben személyesen szeretnék átadni ajándékaikat és találkozni szeretnének a gyermekekkel és kísérőikkel, ezen a napon a déli órákban megtehetik, ha ellátogatnak az Orfűi Malmokhoz.

Az ajándékok kapcsán ne gondoljanak nagy dolgokra! Egy füzet, egy ceruza, egy játék, amellyel gyermekük már nem játszik, egy kinőtt, de jó állapotú és tiszta ruha, egy kis csomag keksz… mindezzel örömet okozhatnak mintegy negyven, határainkon kívül élő magyar gyermeknek.

Támogatásukat előre is nagyon köszönik a dévai Szent Ferenc Alapítvány, Csaba testvér gyermekei!