Püspöki kastély, Mecseknádasd

A Püspöki-kastély vagy Barokk kastélyt Klimó György pécsi püspök építtette fel 1751 és 1753 között – a délre néző domboldalra. A kastélyhoz arborétum is tartozott, mely sajnos mára már nem látható. Az épületet később iskolaként, illetve könyvtárként hasznosították a 20. században. Az új iskola megépítése óta üresen áll, majd visszakerült egyházi tulajdonba.

A kastélyt – Klimó György utóda, Scitovszky János pécsi püspök meghívására – a világhírű komponista, Liszt Ferenc is felkereste. Útban Pécs felé 1846. október 24-én itt szállt meg a művész, és itt komponálta a Pécsi Dalárda számára első magyar férfikari művét, Garay János Patakcsa című költeményére. Varga Imre Liszt Ferenc-mellszobra és a kastélyban Gebauer Ernő falfestménye őrzi e látogatás emlékét. A kastély falán emléktábla található a következő szöveggel:

„E házban éjszakázott Liszt Ferenc, a világhírű magyar zeneköltő Szekszárdról Pécsre utaztában 1846 október 24-én. Ekkor írta férfikarénekét Garay Jánosnak “A pataknál” című versére. Ez volt első szerzeménye magyar szövegre. 1870. szeptember 24-én ide újból visszatért.”

Forrás: mecseknadasd.hu