Új testvérvárosa lehet Orfűnek

2016. november 21-én Orfűre látogatott az Európa Kapuja Kínai-Magyar Egyesület szervezésében a kínai Ru’an tartomány képviselői. A találkozó első felében Orfű polgármestere, Füziné Kajdy Zita, valamint a település alpolgármestere, Dr. Harmat Béla köszöntötte a delegáció tagjait. Ezt követően a település turizmusáról az Orfűi Turisztikai Egyesület képviseletében Kurilla Annamária tartott rövid prezentációt, majd a Hertelendi Borbarátok bordalokból álló előadását tekinthették meg a vendégek.

A bemutatkozást követően szándéknyilatkozatot írtak alá a települések vezetői, amelyben lefektették az együttműködés formáit és biztosították egymást a jövőbeni kapcsolatok ápolásáról.

kinai