Fedezd fel újra és újra!
Támogatásra érdemes az orfűi TDM további munkája
Az orfűi TDM szervezet az Új Széchenyi Terv Dél-Dunántúli Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott „Orfű Helyi TDM szervezet fejlesztése” című, DDOP-2.1.3/B-11-2011-0003 jelű pályázatát az Regionális Operatív Program Irányító Hatóság vezetője 45 015 444Ft összegű támogatásra érdemesnek ítélte.
Az Orfűi Turisztikai Egyesület hosszú szakmai előkészítés után 2008 szeptemberében alakult azzal a céllal, hogy a turizmus szereplőit összefogják az új alulról szerveződő Turisztikai Desztináció Menedzsment szervezet létrehozására, kialakítására, amelyhez csatlakozott Abaliget, Husztót, Kovácsszénája is. A szervezet tagsága jól reprezentálja a települések turisztikai kínálatát, jelen vannak benne a vendéglátás területén dolgozók, a legnagyobb szállásadók és a turizmushoz kapcsolódó vállalkozások, vállalkozók, továbbá a helyi önkormányzatok segítő, együttműködő partnerként vesznek részt.
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Dél-dunántúli Operatív Programja keretében ötven millió forintból 2010-ben hozták létre az orfűi TDM szervezetet. Az elmúlt két évben a szervezet kialakította és bevezette a piacra a térség új turisztikai arculatát, dinamizálta a marketing tevékenységet, információs táblákat helyezett ki és elvégezte a turizmus helyi feladatainak „finomhangolását”, a meglévő kínálatok élményláncokká szervezését. Az új arculat az Orfűre jellemző színességet, ezerarcúságot tükrözi vissza. Az új jelmondat a „Színezd újra az életed!”, hiszen egy igazán jó nyaraláskor az ember felüdül, kikapcsolódik, feltöltődik, szórakozik, és mindezt Orfű biztosítani tudja az ide látogatóknak! Ezzel az új színes arculattal találkozhatnak a kiadványokban és a megújult Orfű honlapon is. A szervezet a térségbe látogatók magas színvonalú kiszolgálására, informálása, a vendégelégedettség növelésére törekszik. Ezentúl feladatkörébe tartozik a Tourinform iroda szakmai irányítása, működtetése is. A TDM a rendezvényhelyszíneken és nyáron a strand mellett is felállított egy információs pontot. Korszerű internetes szállásfoglalási rendszer bevezetésére is sor került. 2011-ben Orfűn több, mint 100 rendezvényt szerveznek a helyi szolgáltatók, a jelentősebbek marketing támogatását is felvállalta a TDM zservezet.
Az alulról építkezés és a partnerség jegyében a TDM mindennapos munkájába bevonja a tagokat. A TDM létrehozásával egy olyan szervezet kezdte meg működését, amely a pályázatfigyelés- és tanácsadás mellett marketing szolgáltatással, képzéssel, benchmarking lehetőséggel segíti a turizmusban érdekelt vállalkozások mindennapos tevékenységét. Mára elmondható, hogy megindult egy olyan együttműködés a térség vállalkozói és a TDM között, amelynek hatásai jelentkeznek a desztináció mutatóiban is: nőtt a vendégéjszaka-szám, nőtt az IFA bevétel, többszörösére nőtt a TDM tagok száma és nőtt a projektmenedzsment alkalmazásában lévő munkatársak száma is. A pozícionálási és versenyképességi stratégia, a szolgáltatásfejlesztési és a hálózatépítési tanulmány kiváló alapot szolgáltat az orfűi TDM szervezet jövőjének kialakítására.
Az orfűi TDM szervezet a 2010-ben megkezdett munkát kívánja a továbbiakban folytatni, így célkitűzései között szerepel a fenntartható fejlődés elveit figyelembe vevő turisztikai termékfejlesztés, a TDM helyi elfogadottságának további növelése és a partnerség jegyében történő együttműködések megvalósítása, a szervezet humán erőforrásának fejlesztése képzések, tréningek és szakmai programokon való részvétellel, célzott és átgondolt marketing-tevékenység, a desztinációban működő turisztikai szolgáltatók működésének fejlesztése, valamint fogyasztói és a szolgáltatói elégedettség mérése.
A projekt keretében kialakításra kerül Orfűn a„Wellness liget” Kneipp sétálóösvénnyel, futókapuval és kültéri fitness parkkal, az „EDEN-sziget” mint „családi szórakoztató helyszín” úszó stéggel, mobilszínpaddal, pihenőgarnitúrával és kemencével, egy játszótér a kisgyermekes családok által kedvelt Kis-tó strand előtt, valamint lehetőség a településeken kerékpártámaszok és pihenőpadok kihelyezésére. A projekt révén a TDM támogatni képes a helyi termékeket és kézműves piac kialakítását, infrastruktúrájának beszerzését és a szervezési feladatok ellátását. Számos rendezvény létrejöttét is segíti a projekt, így az elkövetkező években megrendezésre kerül az Orfűi Bor-és Fürdőfesztivál, Fa-Gyapjú-Szalma Szimpózium és Fesztivál Program sorozat, Orfűi Sárkány Fesztivál, Fishing Plusz, Kovácsszénájai Kerékpáros Egészséghétvége, Nemzetközi Bluegrass és Akusztikus Zenei Fesztivál, valamint az Orfűi Ősz Rendezvénysorozat. A turisztikai információs rendszer fejlesztése révén megújul az orfűi Tourinform Iroda és az Abaligeti-barlang előtti információs helyiség. A projekt hozzájárul a dinamikus marketing tevékenység folytatásához, így támogatja Orfű turisztikai információs kiadványainak kiadását, online marketing tevékenységét, utazási kiállításokon való részvételét, nyomtatott médiában való hirdetését, reklámtárgyak terjesztését és a pályázat nyilvánosságának biztosítását.
A TDM szervezet végzi a projektmenedzsmentet, aminek működését a projekt támogat. A szervezet nagy hangsúlyt helyezett a szemléletformálásra és a szervezetfejlesztésre, ezért az elkövetkező években is szervez belföldi tanulmányutakat, képzéseket és tematikus workshopokat. A TDM szervezet saját szolgáltatásokkal is biztosítja fenntarthatóságát, így vállal fotószolgáltatást, marketing tanácsadást, arculattervezést, online szállásfoglalási rendszerben való részvételt, rendezvényszervezést, facebook oldalak szerkesztését, online kampány kialakítását, pályázat-tanácsadást és -írást, fordítást, tanulmányok és stratégiák írását, ill. beszerzésre kerülnek csónakok, amiket bérbe ad, továbbá garantált programok szervez (pl. túra, tanösvénylátogatás, gyermekfoglalkozás, vízi programok stb.).
A TDM szándéka szerint a turisztikai fejlesztéseket a szolgáltatók és a helyi lakosság bevonásával, a vendégek igényeivel összhangban, a fenntartható fejlődés szempontjai szerint kívánja megvalósítani. A TDM nem csak a turisztikai egyesület tagjainak és a térségbe érkező turistáknak, hanem az egész településnek és polgárainak az érdekeit is szolgálja. Arra törekszik, hogy a térség páratlanul szép és értékes természeti környezete úgy legyen Orfű sokszínű turisztikai kínálatának a része, hogy közben megóvásra is kerüljön.
A fejlesztések megvalósításával a TDM szervezet a tagsági kör további bővülését, a vendégéjszaka-szám és ezzel párhuzamosan az IFA-bevétek növekedését, valamint új munkahelyek teremtését kívánja elérni.




GASTRONOMY
FOR CHILDREN
FOR FESTIVAL VISITORS
FOR FAMILIES
SCHOOL TRIPS
FOR DRAGONBOATERS
FOR BIKERS
FOR SWIMMERS
FOR SAILORS
FOR HIKERS
FOR KAYAKERS
FOR RIDERS