Medvehagyma szezon – a gyógynövény szedésére vonatkozó szabályozásról

Megkezdődött a medvehagyma szezon a Nyugat-Mecsekben, ezért a gyógynövény szedésére, szüretelésére vonatkozó szabályozásról az alábbiakban tájékozódhatnak:

Fontos tudni, hogy állami erdőben, nem védett területen mindenki csak saját szükségleteinek megfelelő mennyiségben gyűjthet medvehagymát külön engedély nélkül. Legfeljebb fejenként napi két kilót. Ha valaki ennél többet szedne, azt csak az erdőgazdálkodó engedélyével teheti.

Védett területen viszont a természetvédelmi hatóság engedélye is szükséges. Ugyanakkor a fokozottan védett területek mellett külön kíméleti területeket is kijelöltek: az egyik ilyen körzet a Pécs és Orfű közti út két oldala, a másikat a Lapisi út mentén keletről Árpádtető, nyugatról Mecsekszentkút, délről pedig Gyükés határolja, emellett Komló és Óbánya között is található ilyen erdőrész.

Ezeken a területeken egyáltalán nincs lehetőség a kereskedelmi célú gyűjtésre. A Nyugat-, illetve Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet egyes területeinek pihentetése a korábbi évek intenzív gyűjtési igénybevétele során, elsősorban a különböző védett növények letaposásával okozott károsítás miatt szükséges.

Ha valaki a szükséges engedélyek nélkül gyűjt nagyobb mennyiséget, feljelentésre és bírságra is számíthat. A tiltott zónákban való szüretelés természetkárosításnak számít, és magasabb pénzbüntetést vonhat maga után. Ellenőrizni jellemzően nem azokat szokták, akik egy zacskónyi medvehagymával a kezükben kirándulnak, ha viszont valaki zsákszámra gyűjti a gyógynövényt, a hatóság vagy az erdészet munkatársai biztos elkérik a gyűjtési engedélyét. Ennek hiányában elkobozzák az összeszedett termést, indokolt esetben feljelentést tesznek.

Forrás: www.bama.hu