Abaligetet kelta eredetű településnek tartják, de a barlangban talált bemosott tárgyak, állatcsontok és a velük azonos jellegű, külszínen talált használati eszközök együtt bizonyítják, hogy már a történelem előtti időkben lakott ember, ha nem is a barlangban, de az Abaligeti-barlang közvetlen környékén.
A kora vaskor idején bukkant fel ezen a vidéken az első ismert nevű nép, az illyr nép. Őket a kelták hódították meg, elfoglalták földváraikat és vegyültek egybe velük. A rómaiak Pannónia nevű tartományukban főként a keltáktól is lakott helyekre települtek. Így volt ez ennek a vidéknek az esetében is. Ebből a korból egy bronzból készült, ruhátlan Venus szobor, valamint hamvasztásos sírok kerültek elő. A rómaiak után a népvándorlás törzsei vonultak át a tájon. A hunok, germánok, avarok, szlávok után megérkeztek a honfoglaló magyarok. A falut az Aba nemzetség alapította a 11. században. Nevének előtagja – Aba – bolgár-török eredetű “atya” jelentésű személynév és ősi magyar nemzetségnév. Utótagja – liget – a “kisebb erdő” jelentésű szóból ered. Az írásos emlékekben 1332-ben bukkant fel először “Abaligethe” neve. A török hódoltság idején elnéptelenedett a vidék.
Az 1721-es Visitacio canonica, amely természetesen az egyházi épületek állapotára terjedt ki, így ír: “Az elpusztult Báligethen (Abaligeten) van egy egészen tetszetősen épített kápolna Szent Magdolna tiszteletére. Északi falát időálló kőből, a többi részét égetett téglából építették, bolthajtásos szentélyével, oldalfalaival és tornyocskáival együtt egészen jó állapotban. Tetőszerkezete zsindely.” A lerombolt templomok körül a lakóházak is elpusztultak. A 18. század elején lassan indult meg az újjáépítés.
A lerombolt falvak helyére zömmel német jobbágyok érkeztek több hullámban és Németország különböző tájairól. Letelepedésüket több évig tartó adókedvezmény könnyítette. A század közepén már a magyar népesség is jelen volt a faluban. A telepesek hosszú ideig megőrizték zárt közösségüket. A falu egyetlen utcáját a kocsmáig régen Magyar utcának, a kocsmától az alsó faluvégig Német utcának hívták. A község egyházi birtok volt, a pécsi papnevelde, illetve a pécsi egyházmegye káptalanja gyakorolta a földesúri jogot. 1799-ben 120 ház volt a faluban.
Ma is láthatóak a XX. század elejéről fennmaradt népi jellegű épületek (Kossuth u. 45. és 47.) A két háború között számos gazdag, jómódú ember lakta ezt a vidéket. Állattartással, földműveléssel foglalkoztak. A szegényebbek a tehetősebb gazdákhoz, vagy távolabbi vidékekre járt részesaratónak. Voltak iparosok is, de az erdő, a kőfejtő is adott munkát. Különös kiváltság volt, ha valakit a vasútnál alkalmaztak. A II. világháborút követően sok embert kitelepítettek, elkobozták vagyonukat. Néhány év alatt nagyon megváltozott a település lakossági összetétele: a kiszökött, vagy kitelepített lakosság helyébe a Felvidékről, a Nyírségből, a Dél-Alföldről érkeztek csoportok és a letelepedést vállaló cigányság is megjelent.
2000-ben megjelent az Abaligeti Krónika millenniumi helytörténeti kiadvány a Tóvidék Egyesület gondozásában. Tóka József tanár sokáig kutatta a falumúltat, kézirata azonban elkallódott. Gábor Mária tanárnő a lakók segítségével értékes helytörténeti tárgyakat gyűjtött össze. Ennek az anyagnak a felhasználásával állandó helytörténeti kiállítást rendeztek be a régi iskolában. A falunak már 1771-ben volt iskolája. A községnek jól működő óvodája, egyházi fenntartású iskolája, teleháza, felnőttek klubja, sport egyesülete, polgárőrsége van. A Pécsi Többcélú Kistérségi Társuláshoz tartozó településnek jelentős idegenforgalmi hagyományai vannak.
A település copf-stílusú római katolikus temploma 1796-ban épült. Főoltárképét, amely a Golgotán, a kereszt tövében vezeklő Mária Magdolnát ábrázolja, Karl Bachmayer, osztrák származású klasszicista festő készítette.
Abaliget határában 1802-ben Mattenheim József molnár kálváriát építtetett. Állítólag tizenöt gyermeke született a molnárnak, de születésük után egymás után meghaltak. Már a nyolcadikat temette el, amikor fogadalomból emeltette a kálváriát. Ez három keresztből állt, melyből még ma is áll egy az Abaliget-Orfű összekötő út mentén, és felújításra került a Millennium évében. A Hármaskeresztnél állva csodálatos panoráma tárul a látogatók elé.
A Mecsek egyik legismertebb és legnépszerűbb természeti látnivalója az Abaligeti-gyógybarlang. A kagylós mészkőben kialakult cseppkőbarlang a Dél-Dunántúl leghosszabb patakos barlangja. Az Abaligeti-barlang, más néven Paplika 1768 óta ismert, Mattenheim József abaligeti molnár fedezte fel. A barlangot tudományos igénnyel először Kölessy Vince, a káptalani birtok ispánja kutatta át 1819 nyarán. Elkészítette a barlang alaprajzát és keresztmetszetét, ám a barlang új, pontos térképe 1977-ben készült el. A folyamatos kutatások nyomán vált ismertté a gyalogosan, kényelmesen megtekinthető 466 méteres főág és a három, nehezen járható mellékág. A Mecsek leghíresebb barlangja ma már évente 70-90 ezer látogatót fogad, és évek óta a légúti megbetegedésben szenvedők gyógyító helye. Klímája, köszönhetően a 97 %-os páratartalmú levegőnek és a benne található gyulladáscsökkentő kalcium-ionoknak a légúti, allergiás és asztmatikus betegségekben szenvedőknek hoz enyhülést.
A barlang a Katya-patak forrása. A mélyből előtörő víz egykor több malmot hajtott, ma a barlang vize táplálja Abaliget két mesterséges tavát, melyeket a látogatók csónakázásra és horgászásra használnak.
A barlang mondája a török kort idézi. Az abaligetiek a törökök elől a falu határában levő barlangba menekültek. Egy falubeli azonban elárulta őket. A törökök nagy tüzet gyújtottak a barlang bejárata előtt, hogy kifüstöljék a magyarokat. Azok azonban a füst vonulását figyelve titkos kijáratra akadtak, melyen át a hegy ellenkező oldalán kibújtak a szabadba. Csendben megkerülték a hegyet, s hirtelen rajtaütöttek a törökökön, akik közül aki kinn maradt, az ott pusztult el, aki pedig idejében befutott a barlangba, azt meg a saját füstjük ölte meg. A magyarokat bátorságuk, leleményességük megszabadította. (Forrás: www.baranyatermeszetbarat.hu)
Az abaligeti Denevérmúzeum 2004-ben nyílt meg és egyedülálló tematikus bemutatóhelye a denevérek kevéssé ismert és misztikusnak tűnő világának. Az eltérő élőhelyek szerint, nagyszerű kialakítással, látványosan és valósághűen mutatja be a denevéreket. Megismerhetjük a denevérkutatás történetét, eszközeit és ez alapján denevérek főbb magyarországi tartózkodási helyeit és vándorlási útvonalát is. A múzeum előtt látható “Korsós nő” című szobor Sóváry János alkotása
A barlang bejáratától indul a 12 állomásból álló Denevér tanösvény, ami bemutatja az erdő természetes megújulását, a talajeróziót, a víznyelőket, a tájidegen fafajokat, a vizes élőhelyek és a mesterséges tavak élővilágát.
További információ a látnivalókról és a programokról: http://www.abaliget.hu
Engedje meg, hogy pár mondatban bemutassam Önnek Kovácsszénáját és Kovácsszénája Község Önkormányzatát.
A falunk egy csodálatos völgyben helyezkedik el, melyet a Kovácsszénájai-horgásztó és a Mecsek dombjai közös szépségükkel tesznek egyedülállóvá. A környék szépségét az év minden napján átélheti az, aki itt él, ugyanis a növényzet és az állatvilág minden napra szolgál egy kis csodával. Az itt lakó emberek igen vendégszeretők, és büszkék kicsiny falujukra. Mindennapjaikat a gazdálkodás és portájuk rendbetétele teszi ki.
Pár év alatt, reméljük, a falunk az önfenntartó állapothoz közel tud kerülni és a háztáji termékeinkkel a városi embereket is el tudjuk látni, így ők is hozzájuthatnak az egészséges ételekhez, zöldségekhez, húsokhoz, ami a falusi emberek számára természetes.
A kovácsszénájai lakosok nevében engedje meg, hogy sok szép pillanatot kívánjak a falunkban eltöltött barangoláshoz! Látogasson el hozzánk!
Novák Péter
Polgármester
Elnevezése eredetileg Kovaczéna volt, melyet magyarosítani akarván előbb a Kőhalom, majd a Kovácsszéna elnevezés merült fel. A települést az 1290-es pápai tizedlajstromban említik először, amelyet az esztergomi káptalan magánlevéltára őriz. 14. századi történeti források önálló plébániájával jelentős helynek ismerik. Az Árpád-kori település Szent Erzsébet eklézsiája révén az 1600-as évek végéig kiemelt szerepet töltött be környezetében. A török hódoltság alatt nem néptelenedett el, a felszabadító háborúk alig érintették az itt élő magyar népességet, lakossága azóta alig változott. A 18. századi pestisjárványok lakosságát tragikusan megtizedelték, de II. József korából három malomról, méhészekről, bognárokról, ácsokról és kovácsokról is tudunk. A 19. század második felében legeltető társulatot, erdőbirtokosságot, tejszövetkezetet alapítottak.
A 20. században működött itt az elemi iskolán kívül gazdakör, tűzoltó egyesület, sőt olvasókör is, amelyek jelentős társadalmi és közéleti szerepről árulkodnak. De a parasztság nagy része kuláknak lett nyilvánítva, és a földeket elkobozták. Az 50-es évektől a falu folyamatosan kezdett népességében fogyatkozni, és leszakadni. A rendszerváltásig szinte semmi fejlesztés nem érte el a falut. Az őslakosok nagy része elköltözött. Páran, akik maradtak, elszegényedtek. A rendszerváltás óta egyre több házat vettek meg nyaralónak. Az 1990-es évek környékén néhány külföldi is letelepedett, a mai napig egyre több német és holland állampolgár költözik a faluba. Napjainkban a falu szépsége vetekszik bármely osztrák kisfaluéval, és egyre több fiatal keresi fel a falut, letelepedési szándékkal, melyet az önkormányzat támogat.
A faluközpontban található fotógalériánk, ahol az év nagy részében érdekes kiállításokkal várjuk a kedves látogatókat. Fiatal művészek jelentkezését is várjuk. A központban áll a Magyarok Nagyasszonya kápolna. A Kovácsszénájai-horgásztó öt perces sétával érhető el innen, ami mellett az Orfűi patakba torkolló állandó vízfolyások háborítatlan élővilága, érdekes földtani képződmények, forrás és barlang található. A falu felett a csodálatos domboldalban bújik meg a szépen rendben tartott, és kirándulásra alkalmas padokkal, tűzrakó helyekkel kiépített Árpád-kori kőbánya. A kilátás tökéletes a falu tavára. A bánya környezete, érintetlen természet, így a kirándulni vágyók, kikapcsolódása garantált. A felvezető út egyike egy csodálatos kis katlanon keresztül vezet, melynek lábánál kis forrás található. Gyönyörű környezetben egyedülálló étterem, és finom háztáji termékek sokasága csalogatja a turistákat Kovácsszénájára (házi lekvárok, kézzel készült kecskesajtok, különleges ecetek, stb.).
Bővebb információ a látnivalókról és a programokról:
Husztót nevét az eddig ismert források először 1542-ben említik. A középkorban a györgényi kolostor, később a pécsi káptalan, majd a pécsi pálosok tulajdona volt a falu. A török hódoltság alatt valószínűleg lakott volt, de a felszabadító háborúk során elnéptelenedett. A 18. század elején is lakatlan volt, csak 1729-ben kezdték benépesíteni a környék magyar falvaiban élők. A község lakossága 1930-ban 297 fő, 1960-ban 200 fő, az 1990-es években 100 fő alá csökkent, napjainkban mintegy 50 fő lakossal bír a település.
A település római katolikus temploma 1868-ban épült, Szent Teréz tiszteletére szentelték fel.
A falucska közvetlen környezetére a sok erdő és rét jellemző, amelyek az erdőgazdálkodás, valamint a legeltető állattenyésztés fejlesztését indokolják. A gyümölcskultúrák csak kicsiny részen honosíthatók meg.
Husztót közvetlen környezetében található a Hegedűs Ernő Vadászház, ami csodálatos környezetben kiváló állománnyal várja vendégeit.
Husztót adottságai a falusi turizmus környezetkímélő változatát teszik lehetővé. A település helyi védelemre javasolt értékeinek megőrzése folyamatos.
A zsáktelepülés két irányból közelíthető meg. Egyrészt a Pécs-Abaliget útvonal folytatásaként, valamint a Szentlőrinc-Oroszló közötti útról személygépkocsival és autóbusszal.
Husztót Község Önkormányzata
7678 Husztót, Kossuth. u. 11.
Kiss Ferenc polgármester
(+36/20 315 8882)
A Pécsi-tó hőmérséklete 2024.08.01. 09:00 óra 26,6 C° Forrás: vizugy.hu Fotó: Leiner András . . .
RÉSZLETEK